“Szeresd önmagad – ezt az egyetlen elvet vallom.”

Dosztojevszkij

 

“Ha van erőd szembenézni azzal, aki vagy, és azzal, akivé lehetnél, akkor lesz lehetőséged új forgatókönyvet írni”

Sárvári György

 

“Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom – ez a boldogság”

Feldmár András

 

Azt a tapasztalatomat szeretném megosztani másokkal, hogy ki lehet lépni a minket korlátozó hiedelemrendszerekből, amelyek folyamatos stressz alatt tartanak minket. Hálás vagyok, hogy léteznek jól működő technikák, amelyek segítenek, hogy megszeressük önmagunkat és képessé váljunk másokkal hatékonyan kommunikálni, és ezáltal képesek vagyunk javítani az életminőségünket.

Örömök és jó pár harc tanított meg arra, hogy elfogadjam és megszeressem önmagam. Az elmúlt években több önismereti módszerrel is dolgoztam magamon és ezek közül néhányat nagyon hatékonynak tartok az önismeret fejlesztésében, a stressz feloldásában és végső soron az öröm és a hála megélésének képességében.

Már három gyermekem nevelése alatt találkoztam megoldandó családi problémákkal, iskolai helyzetekkel. Ezt követően tanulmányaim és a képzéseim során tapasztalatokat gyűjtöttem az életminőség javítása terén: beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarok, függőségek kezelése; családi kapcsolatok javítása; stresszkezelés; traumák oldása; valamint belső erőforrások felkutatása és énképjavítás valamennyi korosztály esetén.

 

Eddigi képzések, tanulmányok

2014      ThetaHealing® DNS2 Alap Tanfolyam

2016      SZE – Szociálpedagógia tanulmányok

2016      Oneness Awakening Course – deekshaadó

2017      Vista Verde Oktatási Központ – mediátor

2019      Omyno Hipnózis Akadémia – hipnoterápia

2019      SZE – interkulturális szenzitivitás-fejlesztés
2021      OH-kártya instruktor alapképzés

 

Köszönöm eddigi tanáraimnak és trénereimnek, hogy átadták ismereteket a segítő szakmáról és azt a szemléletformáló hozzáállást, ami elindított azon az úton, hogy mások kísérőjévé válhattam.