Az egyik legnagyobb lelki fájdalom, amikor valaki azt hiszi, hogy ő értéktelen és nem érdemes az élet szépségeire, javaira. Ennek oka pedig önmagunk tiszteletének és az önbecsülésnek a hiánya.
Saját értékességünk felismerésében akadályoz minket „a hiányhoz való kötődés”, amely gyakran nem is tudatosul. Ennek a fő oka, hogy már gyermekkorban kialakul, s évtizedek alatt a személyiség annyira megszokja, hogy nem is sejti létezését. Ezt a szemléletmódot a társadalom is támogatja, mert összekötik a szerénységgel, mint tiszteletre méltó tulajdonsággal.
Ha cselekedeteinket állandó jelleggel a hiányérzetünk motiválja, akkor az káros, mivel hosszú távon erősíti bennünk az elégedetlenség és a türelmetlenség érzését. Ha önmagunkban is csak a hiányt látjuk, nem tudjuk megbecsülni saját magunkat és az életünket. A későbbiekben ez a hiányérzet szövi át kapcsolatainkat is, így másokat sem leszünk képesek tisztelni. Mit tehet az, aki már felismerte, hogy nem becsüli önmagát eléggé?
Segíthet, ha reálisan mérjük fel képességeinket és megtaláljuk azokat a tulajdonságokat, amiért becsülhetjük magunkat. Figyelmünket vigyük újra és újra megtalált értékeinkre, hogy örömet és hálát tudjunk érezni azért, amit kaptunk. A figyelem energiával telíti ezeket az értékeket és növeli azok fejlődésének lehetőségét.
(Forrás: Szatmári L. Miklós)
